
Nagy Iván építész: A végtelenbe vezető szőlőskerti út
„A telek igazi nadrágszíj, szélessége alig haladja meg a 11 métert, hossza 200 méter körüli, rutin megoldásokkal itt nem lehet operálni. Az épület udvariasan hátra húzódik, hogy ne vegye el a fényt a korábban épült szomszédtól, de ez egyben logikus döntés is, így belakhatóvá válik a telek teljes hossza, részekre osztódnak, vagyis lerövidülnek a távolságok. Az alaprajzi rendszer szinte képletszerű, a bejárati előtér egyszerre összekötő és elválasztó elem a hálószobák kétszintes szárnya és tágas lakókonyha / nappali között. Minden családtagnak saját tere van. A fegyelmezett rendet oldja a változatos szín- és anyaghasználat, „értelem és érzelem” példaszerű egyensúlyban van a belső terekben is.”

„A nem véletlenül pont 40 lábú „tornác” (ki kellene találni egy jobb megnevezést, mert csak részben az…) összefogja a zónákat, beleértve a fedett-nyitott nyári konyhát is, egységbe rendezi azok belső, vagy külső funkcióhoz igazodó tömegét. A létrejövő köztes tér, vagy inkább térsor, játszik az érzékeinkkel és a léptékkel, attól függően, hogy honnan látjuk, illetve hogy hol állunk benne. A tájolásból adódóan elsősorban a délelőtti, kora délutáni fényjátékok a legizgalmasabbak, de az alacsonyabb tömegű középre húzódó előtérnek köszönhetően a naplementék sem múlnak el észrevétlenül, sőt.



A faoszlopok sora az utcáról nézve felnagyítja a lakóházat, távolabbról átváltoztatja azt az enyhe lejtőn felfelé kapaszkodó (vagy lefelé araszoló?), megfontolt, mozgásban lévő élőlénnyé. Az oszlopok és a fal között haladva, hol rövidebbnek, hol hosszabbnak érezzük a megtett utat, csak egy-egy szakasz statikus, a következő lépésnél már újra minden mozgásba jön, szinte hullámzik körülöttünk. Egyszerűnek mutatja magát, pedig valójában sokrétű és gazdag, a nyilvánvaló, illetve rejtett üzenetek pedig utalnak mindarra, amit a tervezők gondolnak a világról. Nem állásfoglalás, hanem egy közbenső megálló, egy állapotjelentés, egy ígéretes jövőbe mutató állapotról szóló pontos jelentés.”


